Ez volt az első, külföldi West Coast Swing-es meghívásunk. Boogie-t tanítani már hívtak sokszor, de a nemzetközi jég most tört meg WCS-ben.

 

 

Pénteken nem embernek való időpontban indult a gépünk, ami azt jelentette, hogy nekem vidékinek, 03.30-kor csörgött a vekkerem, Ádámnak egy órával később. Azt hittem nem fogjuk túlélni, de egész jól bírtuk. Legnagyobb örömömre (köztudottan „imádok” repülni) Cannes-t nem lehet egy úttal elérni, Münchenben át kell szállni. Az első út számomra jól ment, rosszullét nélkül kibírtam. A kaja hagyott némi kívánnivalót maga után, de mivel éhesek voltunk, megettük a teljesen kiszikkadt szendvicset.
Münchenben 2,5 óránk volt az átszállásra. Mivel az ottani reptér elég méretes, sok boltjuk van. Különváltunk Ádámmal, mert neki nem volt kedve játékboltba jönni vagy kozmetikumokat böngészgetni és csak az indulásnál randiztunk amíg ő kiolvasta az első könyvét.A második utat már nem nevezném sikeresnek. A szendvics sokkal jobban festett, de sajnos, mivel igen rosszul lettem, Ádám ette meg az enyémet is. Ahogy szálltunk le, arra koncentráltam, hogy a reggeli bennem maradjon, így csak röpke pillantást tudtam vetni az egyébként festői tájra. A Cannes-i reptér közvetlen a tengerparton van, így teljesen olyan érzés volt, mintha a vízre landolnánk.

Natasha várt ránk a reptéren és mivel Olivier még dolgozott, rögtön a lakásba mentünk, ami Cannes fölött a hegyoldalban van, ebből kifolyólag nem mondhatnám, hogy élveztem az kanyargós odautat. Viszont Olivier annyira kedves volt, hogy előre elkészített nekünk ebédet (valami francia specialitás, a nevére nem emlékszem), amit csak meg kellett sütnünk. Mire kényelmesen megebédeltünk, megérkezett ő is és elindultunk megnézni Cannes-t. Csodálatos város, gyönyörű szállodákkal, fényűző boltokkal. Maga a híres filmfesztivál helyszíne inkább egy szocreál művházra emlékeztetett. A vörös szőnyeg bizony esőben is kint van, hogy ne legyen kétsége az odalátogató turistának, igen ez az a hely ahol májusban a sztárok mutogatják magukat és a ruhakölteményeiket.
Megszemléltük a kézlenyomatokat is, érdekes volt. Ádám megvizsgálta a tengert közelebbről, de végül lemondott a pancsolásról. Az idén náluk is tél volt. Olivier büszkén mutatta a felvételt a hóesésről, ami 30 évente egyszer fordul elő náluk. Aztán beültünk vacsizni egy kifejezetten helyiek által látogatott étterembe ahol Crepes-t ettünk és hozzá egy speckó francia alkoholos italt ittunk, aminek végül nem sikerült megjegyeznem a nevét (Cidre), pedig nagyon igyekeztek megtanítani. De jó kedvünk lett nagyon. Vacsi után már beájultunk, mert igazán hosszú nap állt mögöttünk.

Szombaton 2-kor kezdődtek az óráink így kilustálkodhattuk magunkat. 12-kor jól bereggeliztünk, majd mentünk a táncstúdióba, ami egy szomszédos városkában volt a hegyen, így mire odaértünk már megint iszonyú rosszul voltam. Éppen ezért csak az órakezdésnél vettem észre, hogy nem vittem a táccipőmet. Szegény Olivier száguldhatott vissza érte. Az első 2 órát a középhaladó csoportnak tartottuk. Óra elején még küzdöttem a gyomrommal egy kicsit, de aztán rendbejöttem. Vidám kis órát tartottunk, nagyon hálásak voltak, egyesével jöttek oda óra végén megköszönni.
Aztán egy teljesen kezdő csoporttal következett 2 óra, teljesen változatos emberekkel. Többségük French rock’n’rollt tanult előtte, ami kb. ugyan az, mint nálunk a hobby rocky. Alapvetően jól vették az új stílust. Volt egy lány aki 4-5 tál süteményt sütött a társaságnak, de hoztak gyümölcsöket, üdítőket is, szóval éhen nem haltunk. Nagyon kedvesek voltak.
Órák után hazamentünk és Olivier nekilátott vacsorát készíteni. Mi meg addig összekészültünk az esti partihoz. Nagyon finom kacsát csinált rakott krumplival (kolbász és tojás nélkül) amire azt mondta speckó francia kaja.Jól belaktunk, közben jókat nevettünk. Megtaláltuk a polcon Natasha orosz dvd-it. Az egyik a Mátrix volt - oroszul leírva, kiejtve Matrica...

Vacsi után irány a party, ami Cannes-ban, egy tengerparti bárban volt. Jó sokan eljöttek, nagyon jól sikerült. Táncoltunk egy bemutatót is, aminek a felénél Olivier engem, Natasha Ádámot rabolta el és úgy folytattuk tovább. Aztán később még elszórakoztattuk magunkat és a társaságot is párlopós táncokkal, de a végén már mi lányok is raboltunk, sőt táncoltunk lány-lány, fiú-fiú verzióban is. Hihetetlenül élvezték az emberek, de mi is.Annyira belemelegedtünk a bulizásba, hogy a végén már énekeltünk is és olyan vidámakat táncoltunk Ádámmal, amire évek óta nem volt példa. 2-kor végül bezárta Oliviér a bulit, bár az emberek még maradtak volna, de hát másnap órák… 

Vasárnap 1-kor kezdődtek az órák. Reggel (f11-kor) a fiúk elmentek a Boulangerie-be friss péksüteményért, úgyhogy jól belakmároztunk Croassan-okból.Az első 2 óránk megint a középhaladósokkal volt. Ez az a csapat akikre azt mondta Olivier, hogy a második napra csak a fele társaság fizetett be. Hát a legjobb pozitív visszajelzés volt amit kaphattunk (bár kaptunk bőven szóban is), hogy eljött mindenki aki előző nap ott volt, sőt még plusz 3 ember. Megint egy nagyon jó hangulatú órát sikerült tartani.Aztán jött a haladó csoport. Ők kevesen voltak, mert még kevesen vannak ott ezen a szinten. Viszont jó kis műhelymunkát lehetett így végezni. A végén jöttek sorban megköszönni és mondták, hogy jöjjünk legközelebb is. Az órák végén, az adrenalin hatásának elmúltával éreztük meg mennyire kimerítő volt a nap, de ez már egy elégedett fáradtságnál volt.
Este Olivier megint főzött, mustáros csirkét tésztával. Nagyon finom volt, itthon ki is fogom próbálni. Aztán pedig mivel van projektoruk egy óriási vászonnal, Ádám kedvet kapott mozizni. Nem a Matricát néztük meg, hanem a Die Hard 4-et. Igazi mozi feeling volt, csak a kukorica hiányzott. Viszont maga a film nem izgalmas, hanem inkább nevetséges volt. De azért jól szórakoztunk. Oliviertől el is búcsúztunk, mert ő másnap korán reggel ment dolgozni. A mi gépünk csak 12.50-kor indult, így volt idő reggel jól kialudni magunkat.

Hétfőn Natasha kivitt a reptérre. Ahogy Ádám önszántából próbált igazán udvarias lenni és lehajolt hogy betegye a bőröndömet a kocsi hátsó ülésére, de már nem tudott felegyenesedni a lumbágótól. Így a továbbiakban én vittem a csomagját is, és őt is.

A reptéren miután megnéztük, hogy fél órát késik a gépünk, leültünk olvasni. Ádám kivégezte a következő könyvét is. Aztán végre indulás. Egy nem túl nagy géppel mentünk. Felszállásnál megcsodáltuk még egyszer Cannes-t, aztán már hozták is a kaját. Gondoltam iszom egy kis vörösbort, mert apukám is ilyen rosszul levős és ő mindig így védekezik, ha repül. Hát rajtam nem segített. A szép idő ellenére valami olyan pocsékul szálltunk le, hogy majdnem elájultam. Szerintem igen rosszul festhettem, mert Ádám abbahagyta az olvasást és velem foglalkozott. Hajszálon és a rágómon múlott, hogy végül nem használtam a zacskót.

Viszont hihetetlen mókásan festhettünk, ahogy kiszálltunk a gépből. Én fal fehéren, remegve, mélyeket lélegezve-fújtatva, Ádám és a csomagja a hátamon, így bicegtünk a tranzitba, ahol láttuk fél órát késik a csatlakozás. Fölbicegtünk a 31- es kapuhoz, ahol Ádám leült, mivel alapból 2 és ¾ óránk volt, plusz a fél óra késés. Aztán azt láttuk, hogy ki van írva a kapuhoz, hogy Budapest és már szállnak be az emberek. Felálltunk és bár kicsit furcsállottuk, elindultunk a sorba. Annyira rosszul voltunk, hogy pár perc kellett mire felfogtuk, hogy ez nem a mi gépünk, hanem egy előző gép, amit alapból , ha nem késik nem értünk volna el. Aztán már csak sajnálkozva kuporodtunk vissza a helyünkre, hogy nem mi leszünk akik egy óra múlva otthon leszünk.

Nekiültünk olvasni, illetve én csak szerettem volna, mert akkor vettem észre, hogy a nagy izgalmak közepette elhagytam a könyvemet. Na végül eltett a maradék 2,5 óra és hazarepültünk. Annak ellenére, hogy még az előzőnél is kisebb géppel utaztunk (megint a külső légcsvaros) ezt jól átvészeltem és Ádám is elég jól bírta a hátával, de sajnos tartok tőle, hogy szerdán megint nélküle leszünk az órákon…