Többen tapasztaltátok, hogy a hétvégén helyettesítettek minket az óráinkon.
Köszönjük: Levi, Zsani, Marci, Dorka, Zsolt, Timi!

Ismét Zürichben voltunk, megint West Coast Swing workshopon, de ez most mégis más volt, mint az eddigiek.

Folytatás a tovább gomra kattintva!

Melanie WCS tanároknak szervezett workshopot, amelyre John Lindot hívta meg tanítani.  Mindössze 16 tanárpár vehetett rész ezen a kurzuson így nagyon örültünk a lehetőségnek. Rajtunk kívül összesen 1 finn srác volt, aki nem svájci volt.

A tavalyi horror-hegyi túra után most inkább repülővel utaztunk. Bár még mindig nem a szívem csücske a repülés, már edződöm. Amikor péntek este megláttam a ránk várakozó lélekvesztőt, eléggé megrémültem. A Malév legkisebb gépével utaztunk (kb. 50 személyes). Az ablak mellett ültem, pont a kerék és a fedetlen propeller mellett (legalább láttam, hogy folyamatosan forog). Szakadt az eső, a szél dobálta a gépet és majdnem megsüketültem olyan zajos volt. Ádám együttérzést tanúsítva (nehogy rosszul legyek) kivette kezemből az újságomat és belemerült az olvasásba. De legalább most először kihagyta azt a mondatot, hogy nyugi, most már olyan magasan vagyunk, hogy tuti meghalunk, ha lezuhanunk.

Amikor leszálltunk, bevonatoztunk a Zürich főpályaudvarára , majd egy másik vonattal Birmensdorfenblazersteinerhoffenmüllerkreutz vagymilyen nevű faluba. Melanie már várt ránk. Még egy keveset autóztunk a lakásához , ahol a vacsi, Lindo és Racke (egy finn srác) vártak ránk. Teljesen belemerültek a téli olimpia közvetítésébe, úgyhogy vacsora közben is lelkesen szurkoltak (egymás ellen). Aztán Melanie átvitt minket barátaihoz Jo és Chris-hez (szerencsére még időben megtudtuk, hogy Jo egy hölgy) aludni, mert nekik még készülniük kellett a workshopra. Chris egy furcsa helyi szokással fogadott, amivel még nem találkoztunk. Mivel Jo, a feleség még nem volt otthon, így mezítelen fotójával mutatta meg, hogy mire is számítsunk, ha hazaér. Ezt a barátság és befogadás jeleként értékeltük.

Másnap 9-re jöttek értünk és mentünk az órák helyszínére, ahol először megreggeliztünk, majd kezdődtek az órák. Mivel tanároknak szólt, nem bonyolult figurákat tanultunk, hanem technikai dolgokat és, hogy azokat, hogyan kell tanítani. Ami külön jó volt, hogy interaktív módon zajlott, így volt olyan szerencsénk, hogy minden, amit kértünk-kérdeztünk, az műsorra került. Ráadásul nem folyamatos párcsere volt, hanem először megtanultunk egy-egy dolgot és aztán mentünk körbe gyakorlásképpen.

John, mint általában, most is pár nélkül tanított. Az egész hétvégén folyamatosan én voltam a lánypartnere, Ádám a fiú. Sajnos nem készítettem felvételt, de aki ismeri Johnt, talán maga elé tudja képzelni, hogy egy-egy figuránál mennyire viccesen mutattak egymás mellett. Főleg azok voltak rendkívül szórakoztató jelenetek, amikor deréknál fogva kellett Ádámnak vezetnie. Egyszer pont úgy néztek ki, mintha Ádám lett volna John hátizsákja. Dőltünk a röhögéstől és John jól vette az ilyen helyzeteket.

Ebéd után leültünk körbe és lehetett kérdezni. A fő téma az volt, hogy egy-egy típus hibát hogyan tudunk a tanítványoknál kijavítani, megelőzni a tanítás során. Aztán táncoltunk tovább kérésünkre egy olyan típusfigurát elemezve, amivel eddig hadilábon álltunk.

Órák után mindannyian beültünk egy étterembe vacsizni, onnan pedig vissza a táncklubba a bulira, aminek a jó része az volt, hogy most nem kellett sorba állni, hogy Johnnal táncolhassak. Sőt Ádámmal kitaláltuk, hogy meginvitáljuk egy párlopós táncra, amit hihetetlenül élveztem. A finn fiú bugg tanár, így kaptunk egy kis betekintést ebbe a táncba is, de azt hiszem maradunk a WCS-nél.

Szombaton Melanie-nál aludtunk. Mivel nincs túl nagy lakása, így kissé szűkösen voltunk. John és Racke aludtak a hálószobában, mi Ádámmal megkaptuk a nappaliban a kihúzható kanapét és Melanie a földön, egy szőnyegen aludt. Ettől eléggé lelkiismeret furdalásunk volt, de ragaszkodott ehhez a verzióhoz, így próbáltuk nyomatékosan megköszönni ezért gyorsan odaadtuk a Tokaji Aszút, amiről tudtuk, hogy a kedvence.

Számomra igen fura élmény volt, amikor reggel a Snoopy-s pizsamámban kicsoszogva összetalálkoztam John-nal a fürdőszobában. Tudom, hogy ő is ember, de hát mégiscsak ő John Lindo, aki által évekkel ezelőtt egy videó felvételen megismertem a WCS-et.

A reggelit megint a táncklubban költöttük el, majd folytattuk a tanulást. Kérésünkre gyorsításokkal és lassításokkal foglakoztunk, majd ebéd után megint leültünk körbe és most mindenkinek táncolni kellett egyet és John elmondta a javítandó részeket. Tanulságos volt. Majd befejezésképpen még egy kis gyorsítás-lassítás következett.

Kár, hogy ilyen jellegű workshopot nem nagyon szerveznek, pedig hasznos lenne.

Elbúcsúztunk mindenkitől, (bár most már csak annyit mondtak: hogy „see you next time”, mert ott voltunk az összes eddig Melanie által szervezett workshopon) aztán az egyik lány kivitt minket a reptérre. Sikerült még vasárnap estére jegyet vennünk, így f10-re már itthon s voltunk.

És a végére egy kis pletyi: Parker és Jessica szétváltak és Jessica új párja nem más mint John Lindo, showcase-el készülnek...