A februári első bemutatkozásunk után újra meghívtak minket Cannes-ba West Coast Swinget tanítani!

 

 

Pénteken este indult a repcsi. Bécsben volt az átszállás, ami fura volt, mert miután felszállt a gép és megittuk a vizet amit adtak, már szálltunk is le.

Cannes-ban Olivier egyik tanítványa várt minket a reptéren. Rögtön a buliba vitt, ahol már javában ment a party, egy tengerparty Pub-ban. Nekem nagyon tetszik a hely, klassz lenne, ha egyszer nekünk is ilyen helyen lehetne a rendszeres bulink.

Másnap 2-kor kezdődtek az óráink, így egyrészt jól kialudtuk magunkat, másrészt volt időnk kicsit egyeztetni az általunk összeállított tananyagot Olivierrel.

A szombati óráink egy templom oldalán, kis kápolnából kialakított táncteremben volt. Tisztán lehetett érezni a vastag falak hűvösét, és még a tömjén szagot is!

A középhaladó csoport egy kicsit nagyobb létszámú volt a terem adottságaihoz képest, de azért megoldottuk. Sokan a haladóra is maradtak, nagyon lelkes kis csapat jött össze. Néha kissé nehéznek találták az anyagot, de aztán végül megküzdöttek vele és örültek az eredménynek.

 

Ezután egy koncertre mentünk, ahol Olivier-ék tartottak balboa és lindy ízelítő órát. Ray Charles emlékkoncert volt komplett vokállal, zenekarral. A zene színvonalas volt, de csak ülve élvezhettük, mert az előre egyeztetett parkett mégsem került a színpad elé. Kavicsos földön, murván táncolni pedig nem olyan nagy élvezet. Mivel én szandálban érkeztem és azonkívül csak a tánccipőm volt nálam, nem osztozhattam Ádámmal abban az élményben, hogy egy kis rögtönzött WCS bemutatót tartsunk a nézőknek. Ő hősiesen megküzdött a nehézségekkel Nataschával az oldalán.

Elég későn értünk haza, de még sokáig szórakoztattuk egymást kedvenc zenéink, videóink nézegetésével.

Másnap megint jól kialudtuk magunkat, majd egy kellemes teraszon elfogyasztott „reggeli” után mentünk az órákra. Olivier megvette álmai motorját, amit Ádám nagyon szeretett volna kipróbálni a hátsó ülésen ülve, így a fiúk motoron érkeztek a táncteremhez.

Az órák jól sikerültek és a pólóink is nagyon tetszettek nekik, szinte mindet megvették, amit kivittünk.

Óra után Ádám próbált meggyőzni, hogy próbáljam ki a motorozást de én meghagytam neki ezt az élményt.

 Leruccantunk a tengerpartra egy kicsit lazítani és élvezni a kellemes környezetet.
  

Befejezésként pedig Olivier a teraszon készített nekünk grillvacsorát. Nagyon finom volt. Amíg sült a kaja, mi orosz tudásunkat próbáltuk feleleveníteni, mert ott volt Natascha mamája, aki nem beszélt más nyelven. Hála a nyolc éves orosz képzésünknek, Ádám még mondatokat is kreált több-kevesebb sikerrel.

Hétfőn reggel f8-kor indult a gépünk Nizzából így 6-kor fel kellet kelniL. Olivier kivitt a reptérre, ahol kis káosz alakult ki, miután az emberek többsége nem tudott az automatikusan bejelentkezni. Hogy emiatt vagy sem, de jó sokat késett a gépünk, így Bécsben hajszálon múlott, hogy elértük a csatlakozást. A hangosbemondón mondogatták a nevünket és már mindenki a gépen, amikor külön busszal végre odaértünk.

A jelen állás szerint a legközelebbi utazásunk szeptemberben lesz, így addig várunk Titeket szeretettel a szerdai középhaladó és a vasárnapi klub 1-2 órákon!

Módosítás: ( 2010. augusztus 09. hétfő, 13:28 )